...Tudod, minden reggel, mikor fölkelek te vagyaz első gondolatom. Mi lehet veled? Mit csinálsz most? Néha te is gondolsz rám? Persze nem kell olyan gyakran, mint én, de néha, ha csak egy gyorsan múló pillanatra is, de eszedbe jutok? Remélem. Aztán egész nap te jársz a fejemben. Ha becsukom a szemem, tisztán látlak magamelőtt. Nemtudok semmire sem rendesen odafigyelni. Kinyitok egy könyvet, de összefolynak a betűk és a te neved rajzolódik ki. Aztán bekapcsolom a tévét, de egy idő után arra eszmélek fel, hogy fél órája azt se tudom, mi megy, mert kettőnkre gondolok. Kimegyek az utcára; a sok sietősen mozgó ember forgatagában én csak azt az egyet nézem, aki mintha egy kicsit hasonlítana rád.. Csak egy kicsit, csak egy csillanás a szemében, csak egy tétova mozdulata, s én máris újra csak rád gondolok. Lemegyek a tóhoz. A lemenő nap utolsó sugarai arcomra tévednek, s én arra a régmúlt együtt töltött percre gondolok. Elönt a gondolatok árja; sok év távlatából is minden szavadra, minden rezdülésedre tisztán emlékszem. Ezt miért mondhattad? Azt miért tetted? Aztán azt veszem észre, hogy sötét éjszaka lett, s a csillagok bizonytalan fényénél lassan a hazautat is meglelem. A párnába fúrom arcomat, s az elalvás előtti utolsó gondolatom is Te vagy.