Dido : Ezt akarod?

Nézz rám! Kérlek szépen, nézz rám!

Komolyan azt akarod, hogy elmenjek?

Hogy csak egy álom, és ne több legyek?

Hogy mától kételyek közt éld tovább az életed?

Hogy minden áldott reggel, mikor fölkelsz,

Azt kérdezd: „mi lett volna, ha…”?

Hogy ne tudd, milyen ha ölsz, ha ölelsz,

Ha érzed, mi az, hogy soha,

Ha repülsz, ha zuhansz

A fellegekig és a mélybe le,

Ha szeretsz, ha kutatsz,

Ha nemtudod, mi lett a végzeted.

És még akkor is én járnék az eszedben.

Tudom, ismerlek. Most gyűlölsz, holnap szeretsz,

Aztán együtt szárnyalsz velem az egekben.

És lezuhanunk. Tudod, ha te zuhansz, én is, mert – a francba is! – szeretlek!

Nem érted? Erről szól ez az egész!

Kínozzuk egymást évek óta.

Tudom, egyszer maj lelépsz,

De addig ne küldj el, ne dobj el, merrt érted kínzom magam hosszú évek óta..