Sosem szerettem fájdalmat okozni az embereknek, én filozófus vagyok. Katz doktor mögött a kandallón volt egy vitorlás hajó tiszta fehér szárnyakkal, és boldogtalanságomban el akartam menni valahová messzi-messzi, ahol nem is vagyok ott és elkezdtem repíteni, hajóra szálltam és biztos kézzel szeltem az óceánokat. Azt hiszem, ott, Katz doktor vitorlásának a fedélzetén utaztam el legelőször messzire. Addig nem lehetett azt mondani, hogy igazából gyerek voltam. A kutyát mindig az ölemben hurcoltam, és képtelen voltam nevet találni neki. Akárhányszor eszembe jutott, hogy Tarzan vagy Zorro, éreztem ,hogy van valahol egy név, aminek még nincs senkije, és csak vár. Az öntudatlanságot három- vagy négyéves koromban hagytam abba, és néha hiányzik. Én sohasem verekedtem, az mindig fáj, ha az ember megüt valakit. -Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr? Rám nézett és hallgatott tovább. Biztos azt gondolta, hogy én még tizenhat-éven-aluliaknak-nem-ajánlott vagyok, és vannak dolgok, amikről nem kell tudnom. -Élhet az ember szeretet nélkül, Hamil úr? -Igen -mondta, és lehajtotta a fejét, mintha szégyellné magát. Persze, azért az sosem volt egészen biztos, mert az csak a halál. Az élet tiszta pánik. -Biztosíthatom asszonyom, hogy semmi sem fog történni, abszolúte semmi. Erre sírva fakadtam. Tudtam én, hogy semmi se fog történni, de ez volt az első eset, hogy nyíltan ki is mondták. Ha akarok még ma is föl tudok szállni a Katz doktor vitorlására, egyedül vagyok a fedélzeten, és elmegyek messzire, messzire. Soha senkinek nem beszéltem erről, mindig úgy csináltam, mintha ott volnék.